Március 11.

2026.03.11

Ma egy rendhagyó, érzékeny témájú cikkel készültem nektek.
Érdemes a legvégéig elolvasni, mivel személyes beszámolót is hoztam.

Szeretnél jobban megtanulni japánul? Kattints a jelentkezés gomra!

Jelentkezés

Sziasztok NihonGO-sok!

Március 11-én Japán ismét egy pillanatra megáll. Tizenöt év telt el azóta a nap óta, amelyet a japánok egyszerűen csak így emlegetnek: "3.11". Ez a szám ma már nem csupán egy dátumot jelöl, hanem egy kollektív emléket, amely mélyen beépült az ország történetébe és mindennapi gondolkodásába.

2011-ben ezen a napon történt a Tóhoku-földrengés, az azt követő pusztító cunamikatasztrófa, majd a Fukushima Daiichi atomerőmű balesete – egy olyan hármas tragédia, amely több mint 18 000 ember életét követelte, városokat törölt el a térképről, és alapjaiban változtatta meg Japán viszonyát a természeti katasztrófákhoz és az atomenergiához.

A 15. évforduló Japán-szerte megemlékezések sorával telik: hivatalos ceremóniákkal, gyertyagyújtással, kulturális eseményekkel és csendes személyes emlékezéssel.

A pillanat, amikor minden megváltozott

2011. március 11-én, 14:46-kor hatalmas, 9-es földrengés rázta meg Japán északkeleti részét. A rengés a Csendes-óceán mélyén tört ki, és eddig ez a legerősebb földrengés, amelyet valaha Japánban mértek. A földrengést fél órán belül hatalmas cunami követte, a hullámok egyes helyeken 15–20 méter magasra emelkedtek. Falvakat és városokat sodort el, valamint autókat, hajókat és egész épületeket ragadt magával. A legnagyobb pusztítást három prefektúra szenvedte el, Fukushima, Miyagi és Iwate.

Sendai síkvidéki tengerpartján a víz több kilométer mélyen betört a szárazföldre. A képek, amelyeken a cunami házakat és autókat sodor, azóta is a modern történelem legmegrázóbb felvételei közé tartoznak. A tragédia azonban itt még nem ért véget.

A cunami elárasztotta a Fukushima Daiichi atomerőmű hűtőrendszerét, ami több reaktorban is súlyos meghibásodáshoz vezetett. Hidrogénrobbanások következtek be, radioaktív anyagok kerültek a környezetbe, és több mint 150 000 embert kellett kitelepíteni.

Egy perc csend: 14:46

A megemlékezések legfontosabb pillanata minden évben 14:46., hiszen ekkor történt a földrengés. Japán számos városában megszólalnak a szirénák, és az emberek megállnak. Az utcán, az iskolákban, a hivatalokban és az állomásokon mindenki lehajtja a fejét. Egy percre teljes csend borul a környékre.

A Tóhoku régióban (különösen Sendai és a tengerparti települések környékén) ez a pillanat rendkívül megrázó. Sokan a tengerpartra mennek, ahol virágot helyeznek el vagy füstölőt gyújtanak. Egyes családok minden évben ugyanarra a helyre térnek vissza, ahol elvesztették szeretteiket.

Az országos megemlékezés Fukushimában

A 15. évforduló központi állami megemlékezését Fukushima városában tartják. A ceremónia helyszíne a Paruse Iizaka rendezvényközpont, ahol a japán kormány képviselői, a prefektúra vezetői, a túlélők és áldozatok családtagjai, diákok és önkéntesek együtt emlékeznek meg. A ceremónia végén a lakosság is elhelyezheti virágait. Az utóbbi években egy online emlékoldalt is létrehoztak, ahol az emberek virtuális virágot küldhetnek az áldozatok emlékére.

Gyertyafényes megemlékezések

Ahogy leszáll az este, sok városban gyertyagyújtás kezdődik. A parkokban és tereken több ezer gyertya világít. Gyakran kirakják belőlük a "3.11" számot vagy a "kizuna" (絆) szót, amely japánul "köteléket" vagy "összetartozást" jelent. Papírlámpásokat is gyújtanak, amelyeket néha a folyókra vagy a tengerre engednek. Ez a szertartás a japán buddhista hagyományokból ered, és azt jelképezi, hogy a lámpások fénye az elhunytak lelkét kíséri.

Emlékezés a művészeten keresztül

A 15. évforduló egyik különleges eseménye a híres japán műkorcsolyázó, Hanyu Yuzuru （羽生結弦）emlékshow-ja. A "Notte Stellata" című előadás zenei és fényinstallációkkal idézi fel a tragédiát. A műkorcsolyázó számára ez személyes ügy. A katasztrófa idején Sendai városában élt, és családjával együtt evakuálták a földrengés után. Azóta minden évben igyekszik művészeti projektek segítségével emlékezni az áldozatokra.

A túlélők történetei

A 15. évforduló idején sok múzeum és emlékhely külön programokat szervez. A látogatók meghallgathatják a túlélők történeteit, dokumentumfilmeket nézhetnek meg, továbbá interaktív kiállításokon vehetnek részt. A cél az, hogy a fiatal generációk is megértsék a történteket.

Japánban gyakran használják a kifejezést: 震災の記憶を伝える"Továbbadni a katasztrófa emlékét."

A Tóhoku-katasztrófa emléknapjának egyik leggyakoribb mondata: 忘れない "Nem felejtjük el"
Ez a mondat egyszerre jelenti az áldozatokra való emlékezést, a túlélők tiszteletét, és azt az elhatározást, hogy Japán tanul a múlt tragédiájából.

Minden év március 11-én az ország ismét felidézi azt a pillanatot, amikor a föld megmozdult, a tenger felemelkedett, és Japán történelme örökre megváltozott.

A végére személyes hangvételű résszel is készültem nektek.

Yuichi, aki a tragédia idején 25 éves volt, leírta nekem, hogy ő hogyan élte meg azt a napot és azt az időszakot Sendai-i lakosként.

Március 9., kb. 11:45
Ekkor egy viszonylag nagy földrengés történt (kb 7,3-as erősségű). Akkor úgy gondoltam, hogy ez egy amolyan nagyobb földrengés, ami néhány évente egyszer fordul elő.

Március 10., 6:30 előtt
Ismét egy hasonló erősségű földrengés történt. Valahogy furcsának éreztem a helyzetet, de álmos voltam, ezért nem foglalkoztam vele különösebben, viszont édesapám elmondása alapján ő már ekkor számított egy igazán nagy földrengésre.

Március 11., 14:46
Szabadnapos voltam, ezért otthon tartózkodtam. Úgy terveztem, hogy 15 órakor lelépek otthonról. Amikor elkezdődött a rengés, először azt gondoltam, hogy hamarosan abba fog maradni. Azonban egyáltalán nem csillapodott. Felálltam ugyan, de olyan erős volt a rengés, hogy nem tudtam mozogni.

Az asztalba kapaszkodva próbáltam átvészelni, amikor elment az áram, így se az interneten, se a tévén nem tudtam semmit megnézni. Úgy éreztem, mintha több mint öt percig tartott volna a rengés.

Az erős rázkódás miatt a szobám ajtaját felülről lezuhanó tárgyak torlaszolták el, így bennragadtam. Az erkélyen keresztül másztam ám a másik szobába, így sikerült végül kijutnom.

Körülöttem az emberek a biztonság kedvéért kijöttek az épületekből, és a távolból sikolyokat lehetett hallani. Odakint hideg volt, sőt még a rengés előtt (kb. 13 óra körül) hó is esett.

Amikor a földrengés véget ért, már nem volt se áram, se gáz, és sajnos víz sem.

Nem sokkal később a családom megkért, hogy menjek a közeli konbini-be, vegyek élelmiszert és elemeket. Több boltba is elmentem, de az áramszünet miatt a pénztárgépek nem működtek, ezért a boltok zárva voltak.

Ezután sok mindenre már nem emlékszem, de amikor észbe kaptam, már este volt. Teljes sötétség volt, a közlekedési lámpák sem működtek, ezért hatalmas dugók alakultak ki, és alig haladt a forgalom. Az maradt meg bennem erősen, ahogy az autók fényszórója megvilágította a hulló havat.

Vacsorára gázpalackos kempingfőzőn forraltunk vizet palackozott vízből, és instant ramen levest ettünk. A meleg leves nagyon jól esett.

Március 12.
Még mindig áramszünet volt. A napfényre ébredtem. Elindultam a környéken sétálni, hátha találok valamit, amit árulnak, és egy közeli bentós bolt készített nekünk ebédet.
(A tartályos propángáz náluk még működött. A föld alatti vezetékeken érkező városi gáz állt le.)

A telefonom akkumulátora lemerült, ezért mobil akkumulátorról töltöttem fel. Akkoriban a power bank még ritka dolog volt, de mivel szeretem a kütyüket, ezért volt nálam. A továbbiakra már nem nagyon emlékszem.

Március 13–14. körül
Visszajött az áram. Természetesen gáz továbbra sem volt, így fürödni nem lehetett. Viszont már fel tudtam forralni vizet vízforralóban, és legalább törölközővel meg tudtam mosakodni.

A további események időrendje már kissé bizonytalan, csak töredékesen emlékszem rájuk, de néhány dolgot ekkor tanultam meg:

Rájöttem, hogy a felkészültség biztonságérzetet ad.
Vannak dolgok, amelyeknek csak akkor értjük meg az értékét, amikor elveszítjük őket (például az áram).
Sokszor láttam, hogy idegen emberek segítik egymást.
A cunamiról készült felvételeket csak több mint egy hét múlva láttam. (A földrengés közben ment el az áram, utána pedig sokáig más hírek voltak.)
Rendes fürdőbe csak április végén jutottam el, ráadásul egy nyilvános fürdőbe. Arra nem emlékszem, mikor tudtam először otthon fürödni.
Az önkormányzat kiállította a károsulti igazolást (罹災証明書), amely igazolta, hogy a nagy földrengés áldozatai vagyunk. Ennek köszönhetően csökkentették az adókat, és az autópályák használata is ingyenessé vált.
Reklámok nem mentek a tévében, ezért állandóan az AC Japan "ぽぽぽぽーん" reklámját sugározták. Már szinte bele lehetett őrülni. Ma ez a korszak egyik jelképes szava lett.
A benzinhiány miatt korlátozták, mennyit lehet tankolni (például maximum 20 litert).
Mivel senki nem tudott fürdeni, mindenki kicsit hajléktalan kinézetű lett, de idővel már senkit sem zavart. (Talán szerencse, hogy hideg idő volt.)
A környékemen nem volt különösebb rendbontás vagy zavargás.
Megjelentek viszont az uzsorás árusok: például egy darab retek 1000 jenbe került (normálisan kb. 100 jen).
Nekem szerencsém volt, mert otthon tartózkodtam. Azoknak, akik utazás közben rekedtek ott, sokkal nehezebb volt, mert sem közlekedési lehetőségük, sem információjuk nem volt.
Az én károm viszonylag kicsi volt, és ezért nagyon szerencsésnek érzem magam.
Azóta egy kicsit aggódóbb természetű lettem (nevet).
Akárhány év telik el, március 11-e környékén mindig elszomorodom. Valószínűleg az is hat, hogy ilyenkor a tévében sok szó esik a katasztrófáról.
Fontosnak tartom a katasztrófavédelemre való felkészülést. Azok, akik messze laknak a munkahelyüktől, gyakran tartanak maguknál vészhelyzeti felszerelést (ragtapasz, csokoládé, írószer stb.).

Beillesztem nektek az eredeti, japán nyelvű változatot is.

3月9日　11：45頃、　まあまあ大きい地震（M7.3)があった。この時は、数年に一度の大きい地震だと思った。

3月10日　6時半前　同じ程度の地震が起こった。なんか様子が変だと思ったが、眠くてあまり気にしなかった。父親はこの時から大きい地震を覚悟していたらしい。

3月11日　14:46 　休みで自宅にいた私は15時になったら外出しようと思っていた。揺れ始めたころ、すぐに地震は収まるだろうと思っていた。しかし、全然揺れがおさまる気配がなく、立ち上がったものの動ける状態ではなかった。机にしがみついて耐えている時に停電が発生し、インターネットもテレビも何も見えなくなった。体感では5分以上も揺れたように感じた。激しい揺れで。部屋のドアが上から落ちてきた荷物で塞がれ、私は閉じ込められてしまった。ベランダから逃げるように別の部屋に移動し、ことなきを得た。まわりでは、人々が建物から安全のために外に出てきており、遠くから悲鳴が聞こえた。外は寒く、揺れる前（13時頃）には雪も降っていた。地震が終わった時には電気ガス水道が止まっていた。

その後すぐに、家族からコンビニで食料と電池を買ってきてくれと頼まれ、数件回ったが、停電の影響でレジが使えず店は営業していなかった。

その後はあまり記憶がないが、気づいたら夕方になっていたと思う。真っ暗で信号が動いていないため、交通渋滞はとても長く、あまり動いていないようであった。その時、車のライトに照らされた雪が印象に残っている。

夕飯は、ガスボンベのコンロでペットボトルの水を沸かしてカップラーメンを食べた。温かいスープが美味しかった。

3月12日　停電のまま、太陽の光で目が覚める。なにか売っているものがないか家の近くを歩いていたら、近くの弁当屋さんが、お弁当を作ってくれたのだった。（タンクのプロパンガスは無事だった。我が家で止まったのは地下のパイプで流れてくる都市ガス）　携帯のバッテリーがなくなったので、モバイルバッテリーから充電した。当時モバイルバッテリーは珍しいものだったが、ガジェットが好きなので持っていた。　その後はあまり覚えていない。水道はいつの間にか、また流れるようになった。

3月13日〜14日頃に電気が復活した。　もちろん、ガスがないのでお風呂は入れない。しかし、電気ケトルでお湯を沸かして、タオルで体を拭く程度のことはできるようになった。

ここからのことは日程があまりあやふやで断片的にしか覚えていないが、

備えることが安心につながると感じた。

失ってその大切さに気づくことがある（電気とか）

知らない人どうし助け合っていることが多いと感じた。

津波の映像などを見たのは１週間以上経ってから。（揺れている間に停電したし、それ以降は他のニュースばかりだった。）

ちゃんとしたお風呂に入れたのは4月末ころ。しかも銭湯で。自宅でお風呂に入れたのは覚えていない。

罹災証明書という巨大地震の被害にあった証明書が役所から発行され、それにより税金が安くなったり、高速道路が無料になったりした。

CMは無くなったため、AC JapanのぽぽぽぽーんというCMばかり流れて気がおかしくなりそうだった。今はその時代の合言葉のようになっている。

ガソリンがあまり手に入らないため、給油できる量に制限があった。（20Lまでとか）

みんなお風呂に入れなく、浮浪者みたいな感じだったが、気にしなくなった。（寒い時期だから助かったかも）

暴動など治安の悪化は自分の周りにはあまりなかった。

大根が一本1000円（普段は100くらい）といった悪徳な露天商（どこの誰かもわからない店）が多くなった。

自分は幸いにも自分の家にいたが、旅行先の人はとても大変そうだった。移動手段も情報も何もなかった。

自分は被害は少ない方だったが、これはとても恵まれていると思う。

このときから心配性が強くなった（笑）

何年経ってもこの時期（3月11日頃）は自然と悲しくなる。テレビで震災のことを多く取り上げる影響もあると思う。

防災について考えることは大事だと思う。自宅から遠くの職場に通勤している人は、防災グッズ（絆創膏やチョコレートや筆記用具など）を備えている人が多い。

Judit: Emlékszem, hogy a tragédia idején 10-es gimnazista voltam. Mivel már akkor is nagy rajongója voltam a japán nyelvnek és kultúrának, földrajz órán pedig pont országokról, régiókról tanultunk, így a földrajz tanár megkért, hogy tartsak előadást Japánról az osztálynak. A sors érdekes fintora, hogy pont az előadásom utáni napon történt meg a katasztrófa. Akkoriban tele volt a Youtube a japán híradók és a helyiek felvételeivel. Természetesen a magyar híradókban is benne volt, megrázó volt látni, ahogy a tsunami végig söpör a szárazföldön, elsodorva ezzel az épületeket, autókat, mindenki menekül ahogy tud.
2019-2020-ban voltam cserediák Fukushima-ban Renivel. Emlékszem, hogy milyen csendes és szomorú volt az a nap. Pont akkor jelent meg a Fukushima 50 című film a mozikban, ami az atomerőműben történteket meséli el. A film kapott magyar szinkront is, érdemes megnézni.

Judit&Peti

Képek forrásai:

Március 11.

Haladó beállítások